Egy királynő sírverse

Napfény voltam levelek közt,
Szelek szárnyán madárdal,
Holdfény az éj vándorának,
Sötétség bujdosóknak.

Szép voltam. Magas, sudár,
Mint nyárfa, hol fészkel a madár,
S mint hajnalpír ragyogása
A keleti ég alján.

Királynő voltam. Szép és jó.
Aranynál is szebben ragyogó.
Előttem nem volt sírás, baj,
Csak egekig szálló vidám kacaj.

Királynő voltam. De mondd, miért?
Nevem már rég elfelejtették!
Senki sem mondja: ő volt a jó,
A szárazságra esőt adó.

A könnyeket felszárító,
S minden bajra örömhozó.
Senki sem mondja. Mondd, miért?
Nevem el miért felejtették?

Napfény voltam levelek közt,
Szelek szárnyán madárdal.
Most egy test a koporsóban,
S egy bús dal, mit senki sem hall.

ah, a régi klasszikus... A Hatalom Köveiben szerepelt, s, mint a címe is mondja egy királynő sírkövére van írva.
Az ezeregynap legszebb meséi között olvastam egy történetet, azt hiszem az Abul Kászim kincse címűt. Abban van egy hasonló vers: egy gazdag, gyönyörű, de kapzsi, kegyetlen - és elfeledett királynő sírverse