Húsz év után
Dave zihálva támaszkodott neki a fa törzsének. Az eső újból megeredt, végigfolyt arcán, tépett barna hajából csurgott a víz. A fiú újra futásnak eredt, be a fák közé. Nem igazán értette, miért is megy arra, amikor életében most járt először erre, nagynénje walesi birtokán, és egyáltalán nem ismerte a környéket, de ez most nem érdekelte. Csak az számított, hogy minél messzebb legyen attól az elátkozott kastélytól. A kastélytól, ami mint egy hatalmas, fekete óriás sötétlett mögötte, s hiába futott, sok-sok ablakszeme elől nem menekülhetett. Érezte, ő úgyis megtalálja, mert ő is tudta, hogy Dave már mindent ért. Mégis megpróbálta.
Az első gyilkosság három nappal azelőtt történt, az áldozat Suzanne volt, a kis cselédlány. Betört fejjel találták meg Marion úrnő húsz éve elhunyt édesanyjának szobájában. Aztán sorra jöttek a halálesetek: az inas, aztán Marion unokahúga, Clarissa, majd húga, Josephine. Még ennek az „átoknak” (ahogy néhányan nevezték a személyzet közül) számlájára írták az egyik lovászfiú halálát is, akit az egyik ló rúgott halálra – társa állította, hogy a ló egy kísértettől vadult meg, de senki nem hitt szegénynek. Azóta persze már a közeli tébolydában volt.
Végül, utoljára Marion is sorra került. Dave-nek ez már sok volt, egyre mélyebben merült el a nyomozásban, és végül eredményre is jutott: a temető. A temető, amely a birtok végében állt, s legszebb sírboltjában nyugodott Marion fiatalon meghalt édesanyja, Bastinda. Ott, ahonnan a cselédek szerint napok óta minden éjjel fény és halk zene szűrődött ki.
Dave megtorpant: valaki követte. Csendesen, halkan, levél se roppant, fűszál se hajlott lába alatt. De mégis ott volt. A fiú egész testében reszketve fordult meg. Térdre rogyott.
- Bastinda… – lehelte hang nélkül. – Miért?
A szellem-asszony csak mosolygott. Mosolya kedves volt, s ő gyönyörű, mint a holdsugár, melybe egész alakja öltözött. Lehajolt a fiúhoz és megcsókolta.
David Grownes holttestét másnap találta meg az erdőben az erdész és egy gombaszedő asszony.
- Szegény fiatalúr – mondta a férfi.
- Ki tehetett ilyen szörnyűséget? – sopánkodott a nő. – Egy fejszével széjjeltörni a fejét! Emlékszik, John? Ugyanígy halt meg annak idején a szép Bastinda úrnő is.
- Emlékszem, hát, hogy is felejthetném el! Ejszen pont ezen a napon találtuk meg azt is, nem?
egy kriminovella-pályázatra írtam. Úgy sajnálom szegény fiút;-(((
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
